21. rész - Egy új dolog kezdete

Sziasztok! Nos itt vagyok, még ha egy rövidebb résszel is, de ebbe próbáltam mindent beleadni. Még egyszer nagyon sajnálom az eltűnésemet, nem tudom, hogy mikor leszek képes újra úgy írni, mint régen, de mindenképp szerettem volna nektek írni valamit. Sajnálom, hogy csak most sikerült, és azt is, hogy ilyen rövidre sikerült, de igyekeztem, remélem tetszeni fog a rész.

Jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Niall Horan

Már vagy másfél hete nem hallottunk a göndörék felől túl sokat. Bár, őszintének kell lennem, ez így volt rendben. Liamet két hete tartóztatta le a rendőrség, s ennek hatására mindannyian fellélegezhettünk. Zayn és Aiden együtt töltötték a karácsonyt, míg én az első napot a szüleimmel, az elkövetkezőeket pedig már a remek baráti társaságunkban.

Ugyan a karácsony már elmúlt nekem még mindig rémesen ünnepi hangulatom volt. A hó folyamatosan nagy pelyhekben szállingózott, minden nap együtt hisztiztem a fekete hajúnak, hogy kimehessünk hóembert építeni, esetleg hóangyalt készíteni a hóban. Természetesen ő sosem díjazta. Zayn sosem szerette a havat, mindig arra hivatkozott, hogy összecsinálja a haját, de valójában csak az egoját akarta védeni attól, hogy sikoltozott, mert túl hideg volt számára.

Persze, nem is ők lettek volna, ha nem vesznek össze megint mindenen. Az ünnepek elején még egy ágyban aludtak, milyen meglepő, a közepe-vége felé pedig már hisztizni kezdtek, hogy ők soha többet nem alszanak egymás közelében. És még abból is veszekedést szítottak, hogy melyik alszik egyedül és melyik velem. Rengetegszer fogtam a fejem, de ezek állandóan verekedtek és nyúzták egymást.

Már kezdtem feladni. Nem, hiába csipkelődnek 24 órában, s gondolná azt az ember, hogy csak a szeretet teszi ezt velük, ezekből sosem lesz egy pár. A legijesztőbb számomra már csak az volt, mikor utóbb már rajtam veszekedtek. Ki tölti a legtöbb időt Niallel, ki akar Niallel aludni, ki adja oda Niallnek az üdítőjét.

Sokszor menekültem Harryvel öt-tíz percig tartó telefonhívásokba -hisz Lou előbb utóbb mindig lefoglalta- ugyan ez sem segített sokat a helyzetemen. A szünetünk csak úgy telt, gondolkoznunk kellett azon, hogy már csak pár hónapunk van az érettségiig. Tanulnunk kellene. A tanulás a gyengéknek való - mondta Zayn, míg Aiden azt állította, hogy amint elkezdődik a tanítás keményen fog tanulni. Én úgy döntöttem, hogy kettejüktől eltérően máris el fogom kezdeni, hiszen mégis érettségi, vízválasztó lesz a sorsunkban az, hogy mit baszunk el most. Szilveszter előtt pár nappal jártunk, mikor mégis kiszakítottak a kis kuckómból, sétálni akartak, illetve helyesbítve elmenni szórakozni egy játékterembe. Egyetlen feltétellel mentem bele, az pedig természetesen az volt, hogy nem veszekednek.

Már elhittem.

Nem sok idő telt el, mióta elindultunk ők máris egymást nyúzták, míg én csupán nagyokat sóhajtozva, fejemet lehajtva lépkedtem mögöttük. Oh, egek, miért áldott meg velük az isten? Nem nagy távolság volt köztünk, mégis elég tisztesnek mondhattam. A parkon áthaladva egy pad felől kiabálást hallottam. Remek, részegek. Ennél már csak az lenne jobb, ha belénk is kötnének. Varázsütésre, csak rá kellett gondolnom! Mire felemeltem a fejemet már leugrottak a pad támlájáról, whiskeys üveget a kezükben tartva, a szaga alapján füves cigit egymásnak adogatva álltak körém. Végig néztem rajtuk, ismerősek voltak, de nem esett le.

“Öhm… Zayn…” Nyüszítettem fel, mire kinyújtotta felém széttárt tenyerét.

“Várj Niall, most… Mi a fasz?!” Fordult meg beszéd közben ezzel észre véve mi is történik, mire természetesen Aiden figyelmét is felkeltette.
“Niall!” Kiáltott fel a másik is és trappoltak vissza, Zayn vicsorogva szinte fújtatott, míg Aidenen inkább félelmet láttam.

“James! Te utolsó szemétláda! Mi a poklot akarsz?! Takarodj a közeléből!”

“Zayn!” Szólt rá a barna hajú az idegtől már vörösödő fejűre.

“Jaj Zaynie, Zaynie… Én ott vagyok ahol akarok, nem tanultad meg?” Gügyögte a magasabb, izmosabb férfi, aki épp a cigibe szippantott.

“Zayn, kik ezek?” Kérdeztem még mindig köztük állva, hiába próbáltam kiszökni, mindig visszanyomott vagy rántott valamelyik.

“Thomas, mit gondolsz, ő Zayn új játékszere? Milyen édes pofija van…” Beszélt az egyik szinte érthetetlen hangon, teljesen részeg volt, miközben nagy tenyerével átfogta az arcom, az egyik oldalába a hüvelyk, míg a másikba az összes többi ujját is belenyomta ezzel összenyomva.

“Nem, nem az! Most azonnal engedd el!” Kiabált a fekete hajú, szemei színe is kezdett átütni hasonló árnyalatba.

“Mi folyik itt, Zayn?” Kérdezte már remegő hangon Aiden, próbálta visszafogni a dühöngőt.

“James Payne és az idióta haverjai!”

“Az exem és a haverjai.” Javította ki az előbb megnevezett személy.

“Pa...yne…?” Nyögtem, a vér is megfagyott ereimben.
“Oh, igen… És ti pedig Zayn Malik” Ejtette nevét vigyorogva “Aiden Grimshaw és Niall Horan. Annak a göndör kölyöknek a haverjai, akik börtönbe jutatták az öcsémet. De ne féljetek, nem sokáig lesz odabent, és akkor ki is végzi a kis bongyorit az idióta kurvával együtt.” Vigyorgott a képembe Liam bátyja, azt hittem, ott menten fulladok meg az alkohol erős szagától.

“Akadj le róla most azonnal!” Szabadult el Zayn az őt tartó karokból és rántotta el a nála jóval magasabb és erősebb személyt, mivel persze elérte, hogy őt lökdössék.

Teljesen leblokkolva figyeltem, ahogyan leálltak verekedni, miközben Aiden próbálta leállítani őket, megvédeni Zaynt, vagy hasonlók.
“Elég!” Kapartam össze magamat végre, kikerekedett szemekkel bámultam Zaynt, mielőtt hozzá siettem volna, a kezét megfogva, szemeimet folyamatosan a Payne-baráti társaságon tartva kezdtem elhúzni onnan, Aiden pedig követett minket és kontrollálta Zaynt, hogy ne támadjon rájuk újra.

A hazamenetel legnagyobb szerencsénkre gyors volt, hiszen a kis verekedős hangulatú is úgy kapkodta a lábait néha káromkodásokat mormolva, hogy én csak hálát adni tudtam. Aztán Aiden csak az ajtóhoz érve mert előállni a nagy helyzettel, hogy neki haza kell mennie, így kettesben maradok Zaynel. Vagy csak berezelt. Nagyot sóhajtva kapartam ki kabátja zsebéből a kulcsokat -hisz ő maga lusta volt- és nyitottam ki nekünk az ajtót, hogy a kellemes meleg lakásba érhessünk.

“Te most leülsz a kanapéra én meg hozok sebfertőtlenítőt meg ragtapaszokat.” Adtam ki a parancsot, mire már hisztizni kezdett, hogy ő bizony nem is sérült meg, de lecsissegtem. Ez után mint egy engedelmes kiskutya teljesítette a kérésemet, hogy amíg a fürdőszobába mentem az említett dolgokért csak bekapcsolja a TV-t és bele szürcsöljön a délelőtt a kávézó asztalon hagyott kólájába.

Mikor végre megvoltak a szükséges tárgyaim lassan ültem le mellé, hogy el is végezhessem a munkámat, mikor úgy a harmadik kis zúzódásnál Zayn szóra nyitotta ajkát.

“És gyógypuszit nem is kapo rá?” Kérdezte pimaszul alsó ajkát lebiggyesztve.

“Gyógypuszit? Ez úgy hallatszott, mint egy óvodás kisgyerek, remélem tudod.”

“Akkor titulálj óvodásnak, KÉREK GYÓGYPUSZIT!” Csapott le hisztizve az asztalra, mire felnevettem és puszit nyomtam a homlokára, a szeme alá és az egyik kezére.

“Boldogabb vagy?”

“Nem.” Válaszolta egyszerűen és gyorsan.

“És miért nem?”

“Mert máshol is fáj.”

“Nocsak, mégis hol?” Kérdeztem cukkolva, mégis egy kevés aggodalommal a hangomban, mire Zayn csak elmosolyodott és az ajkaira bökött a mutatóujjával. Éreztem, hogy az arcom mély vörösbe vált, nagyot nyeltem. Tudtam, hogy mit vár el tőlem, de én ezt nem voltam képes megtenni. Ezért veszekedtek annyit Aidennel? Ezért kellettem annyira mindig?

Mire észbekaptam Zayn már rájuk hajolt, hogy csókot leheljen ajkaimra. A szemeim kikerekedtek, fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, mit tegyek. Zayn viszont nem hagyta abba, ösztönzően mozgatta ajkait az enyémeken, mire meg kellett próbálnom. Viszonoztam csókját, ő pedig gyengéd volt, óvatos és lassú. Ki sem néztem volna belőle, ez gáz?

“Z, nekem be kell ezt fejeznem…” Nyüszítettem elhajolva tőle a másik kezéért nyúlva, hogy egy nagyobb horzsolását is elláthassam. Nevetve csóválta a fejét, én pedig továbbra is paradicsom képpel folytattam a műveletet. Tudom, hogy érezte mennyire zavarban vagyok és ezt úgy utáltam.

Mikor végre befejeztem ujjait államra éreztem fonódni, felemelte a fejem, s egy köszönömöt suttogva ajkaimra hajolt újra rájuk.

Ez alkalommal már letettem a kezemben tartott tárgyakat, bátrabban csókoltam vissza az eddig legjobb barátomnak titulált fiút, ki pedig az ölembe nyúlva összefonta ujjainkat, így éreztetve velem: Itt van nekem.

-

Sziasztok!
Nos, nem is tudom, hogy hol kezdjem. Könnyfátyoltól egy kissé nehézkesen írom ezeket a sorokat, bocsájtsatok meg érte kérlek, ha véletlenül elgépelnék valamit. Sajnálatos módon nem résszel jöttem, amit nagyon restellek. Ellenben úgy éreztem, hogy ezt muszáj leírnom nektek, és nagyon sajnálom, hogy ez történik.
Minden egyes nap számlálok. Számolom a napokat, szinte az órákat, hogy mióta nem írtam nektek részt ebbe a blogomba, vagy akármelyik másikba. És rá kellett jönnöm valamire.
A My Saving Grace volt a legelső blogom, a legszebb pályát futja. Imádlak benneteket, valóban rengeteg nézettségszámot értem el, már 19 követőm van, s ezt én természeti csodának tartom. Ellenben van egy kis problémám.
Mostanában, sajnálatos módon hiába beszélgetek a drága Judit-tal részről, aki mindig itt volt, segített, ha nem tudtam írni, ám most valahogyan nem akarnak az ujjaimra jönni a szavak, hogy begépeljem nektek őket. Nem áll össze a történet. De úgy érzem, hogy itt meg kell említenem Lanát is. Lanát, aki ma is, illetve tegnap, pár órája felajánlotta segítségét, segíteni szeretett volna, de még én sem tudom, hogy mit tudnánk tenni ebben az esetben. Nagyon szeretlek titeket innen is, örülök, hogy itt vagytok nekem.
Valamint, ahogyan említettem a My Saving Grace áll a legközelebb a szívemhez. Az első blogom, az a blog, ahol többen megismertetek, már akik nem a többi blogomból találtak el ide. Mindegy is.
Rá kellett döbbennem, hogy hiába, csupán ez az a blog, ahová nem tudok írni, a többit erőteljesen gátolja. A lelkiismeret furdalásom, hogy nem írok nektek, a félelem, hogy el foglak veszíteni titeket emiatt talán túl nagyra nőtt odabent, s ez óriási mértékben meggátolta az utóbbi időben, hogy bármit is írjak nektek.
Judit legutolsó remek ötlete az volt, hogy fordítsak, talán vissza fog jönni az ihletem. Mindössze egy fél fejezetet sikerült összetákolnom. Ez az oka annak is, hogy Stay With Me fordítás sem volt az utóbbi időkben.
Ez egy rémséges időszak, amin fogalmam sincs, hogy hogyan jussak túl. Sőt, arról sincs fogalmam, hogy mi váltotta ki ezt belőlem.
Csak egyetlen egy valamit tudok, hogy kérlek titeket, fogadjátok őszinte bocsánatkérésemet, de fogalmam sincs, hogy mikor leszek képes újra írni. Talán egy pár nap, vagy hét. Nagyon remélem, hogy minél hamarabb.
Addig is nem szerettem volna, ha feleslegesen vártok a részekre, nem szerettem volna ígérgetni nektek, hogy hozni fogom, hozni fogom.
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt vagytok, voltatok velem, nagyon remélem, hogy pár nap vagy hét múlva még találkozni fogunk, ha kissé összeszedtem magam. Igyekszem a legjobbakat kihozni magamból. Szeretlek titeket.
Legyetek jók addig is.

Fogalmam sincs, hogy miért tetszik most annyira ez a kép. Talán csak a csodálatos tekintet miatt, ámbár az is lehetséges, hogy amiatt a törés miatt ott, a bal oldali képernyőn. Ígérem, hogy minél hamarabb megpróbálom beforrasztani azt a hasonló törést a blogokon, remélem, hogy győzni fogtok várni rám.
Még egyszer nagyon sajnálok mindent.

Raven Agrippa

20. rész - Az első alkalom

Sziasztok drágáim! Először is egy HATALMAS GIGA MEGA NAGY köszönömmel szeretnék indítani. A blog elérte a majdnem 10.200 nézettségszámot! Őszintén mondom, amikor elkezdtem ezt a blogot 2014. Október 28.-án fogalmam sem volt róla, hogy valaha is elérem, vagy egyáltalán csak megközelítem ezt a számot, főleg nem 20 részen belül. Könnyeket csaltatok a szemembe a sok gyönyörű hozzászólással, valamint azzal, hogy megtiszteltetek azzal, hogy olvassátok a blogomat. Imádlak titeket, el sem tudjátok képzelni mennyire, tartjátok bennem a lelket, hogy megéri folytatnom ezt a blogot. Szeretlek titeket, ezért megpróbáltam ezt a részt egy kicsit különlegessé tenni számotokra a gyönyörű szám alkalmából. ( És talán nem ezért, de a blog design-t is megváltoztattam, remélem így is tetszik még :) )
Valamint külön köszönetben részesíteném Buzási Judit-ot és Lana-t. Nagyon sokat segítettek nekem abban, hogy eljussak idáig, ha elakadtam egy résznél, biztattak a történettel kapcsolatban. Valamint nagyon szépen köszönöm minden kedves olvasómnak, aki velem maradt eddig a részig, kommentelt, támogatott, de már az is nagyon nagy dolgot jelent a szívemben, hogy eddig elolvastátok ezt az egészet. Imádlak titeket, el sem tudom mondani, hogy mennyire. Most viszont pedig:
Jó olvasást kívánok, 1000 puszi! ♥

Raven Agrippa

Harry Styles

Mire a bulinak vége lett Louis szinte már minden létező dologhoz fáradt volt. A két ikerpár már régen aludt, anya és Gemma éppen indulni kezdtek, így Dan elment kikísérni őket. Lottie eközben bejelentette, hogy elfoglalja a fürdőszobát, s ugyan nem ismerem őket rég óta, de tudtam, hogy ez sokáig fog tartani. Fizzy megadóan sóhajtott, ő pedig felbattyogott a lépcsőn a szobájába. Jay elkezdte a tányérokat és a poharakat elpakolni, a torta és a sütik maradékait a hűtőbe. Mindeközben a kis ünnepelt hatalmasat sóhajtott mellettem a kanapén, a szemét kezdte el dörzsölgetni. Úgy nézett ki, mint egy álmos kiscica.

“Mi az, Boo? Álmos vagy?” Néztem rá hatalmas mosollyal az arcomon, kuncogva.

“Nem igazán.” Morogta az orra alá, ugyan még mindig szép kék szemeiből akarta kidörzsölni az álmosság érzését.

“Nem, persze, hogy nem.” Nevettem rá, lassan feltápászkodtam mellőle, hogy elé állhassak. “Add a kezed, Boo.” Szóltam kedvesen, mire lassan rám emelte lelkének tükreit, felnyújtotta az egyik kezét, gondolom arra számított, hogy majd felhúzom, ehelyett lehajoltam és a combjai alá nyúlva, fenekénél emeltem fel a karjaimba velem szembe.

“Egészen pontosan így gondoltam, de mindegy.” Kuncogtam, ahogyan ő összerezzent, de lassan megszokta.

“Ezt még egyszer ne csináld ilyen hirtelen, göndör.” Nevette el magát a karjait a nyakam köré fonva, puszit nyomott ajkaimra, mit természetesen viszonoztam. Ez után vele a karjaimban indultam fel az emeltre a saját szobájába. A plusz súllyal kissé nehezebb volt egyensúlyozni a lépcsőn, de meg kellett mondjam, Louis nagyon könnyű volt. Egészen a szobáig vittem, kiügyeskedtem nyitni az ajtót, ő pedig berúgta magunk után, mire csak nevetni tudtam. Az ágyra tettem, míg ő jólesően elnyúlt rajta. Csak kuncogtam rajta, a táskámhoz lépkedtem, amit anya hozott, hiszen még pár napig úgyis itt maradok és szükségem volt ruhákra. Végig éreztem magamon a kék szemek pillantását, de egy másodpercre sem fordultam meg, hogy rá is nézzek tulajdonosukra.

Ezt ő egészen lassan unta meg, azt hittem gyorsabban el fog jutni arra a szintre, hogy odatopogjon mellém és nyüszítsen. Csak elmosolyogtam lágy, halk hisztijére, hogy rá is figyeljek oda ne csak a cuccomra.

Aztán viccelődni kezdtünk. Valamiért most mi folytattuk a családunk helyett a ciki történetek mesélését saját magunkról egymás szórakoztatására, míg Lottie és Fizzy végeztek a fürdéssel. Ezután Lou megkért, hogy hadd mehessen ő elsőnek, én pedig persze belementem. Ha ilyen aranyosan kéri, meg minden... Így amint elhagyta a szobát összeszedtem magamnak egy boxert és egy felsőt, hogy utána én következzek, de csak ekkor tűnt fel. Louis idebent hagyta a pizsamáját. Egy kissé furcsálltam a dolgot, de nem akartam utána vinni. Majd bejön érte, lehet, hogy vitt be másikat, ki tudja. Akkor meg kettő nem kell neki. Így a konyhába indultam a szokásos esti pohár vizemért, mikor visszaértem pedig Lou még mindig nem volt ott, körülbelül fél perc múlva vágtázott be egy fehér frottír anyaggal a dereka köré csavarva. A vízcseppek még mindig gyönyörűen folytak le gyönyörű, fehér testén, karamellbarna tincsei is össze voltak tapadva tőlük kissé. Egyszerűen imádnivaló volt, mint egy földre szállt angyal.

“Harry! Nem láttad a….. pizsamámat!” Indult kétségbeesett kérdésnek, akkor pedig észrevette a mögöttem a földön heverő ruháit. Elmosolyodtam egy pillanatra, felvettem őket a földről és magam felé tartottam. Tudtam, hogy nem éri el.

“Ezt keresed, Boo?” Kérdeztem szórakozottan, mikor ő nyujtózkodni kezdett érte.

“Igen, szóval add ide!” Durciskodott, azzal pedig kikerültem őt, ide-oda kezdtem el rohangálni előle a szobájában.

“Odaadom, ha megszerzed!”

“Harold Edward Styles, ez nem vicces így!” Kergetett a szobában ennek ellenére nevetve, a törölközőt végig fogta a derekán. Öntudatlanul is, de elképzeltem, hogy vajon mi történt volna, ha az leesik róla. Nem, Harry ne képzelegj ilye---

Bumm.

Hirtelen az apró testet éreztem az enyémnek ütközni elölről. Már éppen esett volna el, de-köszönöm istenem a gyors reflexeimet- egyik karommal átöleltem a derekát. Mikor teste újra egyenesbe rándult kissé meghökkent, arca elvörösödött a futástól és a hirtelen jött majdnem eséstől. Elbűvölő volt. Pár másodpercig tartott csak, hogy egymás szemeibe bámultunk, s már mindketten előre mozdulva tapadtunk egymás ajkaira egy heves csókban. Louis vizes teste az enyémnek nyomódott átáztatva vele a vékony pólómat, kezeit leemelte a törölközőjéről és a nyakam köré fonta. Egészen addig csókolóztunk, míg a levegő teljesen el nem fogyott tüdőnkből, ez után pedig nem tudtam kontrollban tartani az érzéseimet. A nyakára hajoltam, lágy csókokkal hintettem érzékeny bőrét, néha visszatérve állcsontjánál is. Ha éppen egy olyan pontot értem ajkaimmal apró nyögés-sóhajtásokat hallatott, apró kis teste az enyémnek préselődött, a nyakamat egyre jobban szorította minden mozzanatomnál. Kezeimet a háta mögé simítottam, így döntöttem kissé hátrébb, hogy egyszerűbb legyen, Lou pedig ugyan minden egyes akaratomnak engedelmeskedett valójában remegett.

“Félsz, Boo?” Kérdeztem óvatosan, válaszul csak egy lehunyt szemű fejrázást kaptam. “De remegsz..”

“Talán mert féltem. De én bízom benned, Hazz, én..” Nyögte vékonyka hangján, szemeit lassan kinyitotta, hogy az enyémekbe nézhessen, apró kezeit az arcomra csúsztatta fel és húzott magához újra egy csókra. Azzal a csókkal hátrált el az ágyig és ült le rá, én pedig csak követtem, kezeimmel megtámaszkodtam mellette az ágyon.

A kis csókcsatánk ismételten levegővesztésig tartott, így már mindketten kapkodva az életet adó oxigénért váltuk el egymástól. Folytattam ahol abbahagytam, az apró puszik helyét nedvesebbek, szívások vették át, ezzel viszont megtalálva Lou gyenge pontját is a füle és az állcsontja között. Megmosolyogtatott a tudat, ahogyan az ottani érintésre reagált, hangosabb nyöszörgés tört fel az ajkai közül, s azt is örömmel nyugtáztam, hogy a Liam által okozott csúnya zúzódás eltűnt gyönyörű bőréről, még csak érzékeny sem volt rá. Óvatosan döntöttem hátra az ágyon, hogy ne ijesszem meg, úgy folytattam tovább a mellkasára, pocakjára adott apró puszikkal. Louis csupán a száján át tudott levegőt venni, lenyűgöző látvány volt, ahogyan kis teste fel-le mozgott ajkaim érintése alatt, reszketett, de gondoltam már nem a félelemtől. Egészen inkább mástól. Én is éreztem, hogy a nadrágom egyre jobban kezd szorítani odalent, de az első fontos szempont most ő volt. Csakis ő. Tudtam, hogy Liam mennyi szörnyűséget követett el ellene, s semmi mást nem akartam, csak bebizonyítani, hogy jó is lehet, amit ő nem egészen úgy ismerhetett meg. Lassan a törölközőig értem, óvatosan fogtam meg a szélét ránézve. Szemeit szinte azonnal kinyitotta, fejét megemelte, így felhajoltam hozzá, csókot nyomtam gyönyörű ajkaira ezzel elfoglalva gondolatait, míg óvatosan lehámoztam róla a fehér anyagot. Óvatosan értem hozzá, ismételten csak nem akartam megijeszteni a hirtelenséggel, bár azt már tisztán láttam, hogy már csak az apró csókokkal, puszikkal is izgalomba tudtam hozni. Nos, ahogyan ő engem. Lassan ő elégelte meg ezúttal a csókot, felmordulva hajolt el ajkaimról, kis kezeit a mellkasomra, majd lejjebb csúsztatta és egyetlen mozdulattal rángatta le rólam átnedvesedett felsőmet.

“Nem ér, hogy egyedül én vagyok a szobában aki meztelen.” Morogta orra alá rózsavörös arcocskájával, én pedig kuncogva engedtem neki, hogy kicsatolja az övemet is a bokámig lerángatva a nadrágot rólam. Kiléptem belőle, s így már egy szál boxerben térdeltem felé az ágyra újra az ajkaira hajolva.

“Jobban érzed magad, Boo?” Nevettem rá, ő pedig kuncogva bólogatott. Örültem neki, hogy legalább feloldódott.

“Folytasd már és ne kérdezősködj, göndör.” Adta ki a parancsot, mire újra nevetnem kellett.

“Igenis, Mr. Születésnapos” Suttogtam utoljára, mielőtt újra az ajkaira tapadtam volna, egyik kezemmel mellette támaszkodtam, másikkal a férfiasságára simítottam, fel-le simogattam rajta kezemet. Louis ajkai közt nyögés préselődött ki, mire ismét csak mosolyogni tudtam. Imádtam ezeket a hangokat, még többet akartam belőle hallani. A szépségem mindeközben fészkelődni kezdett, hogy ezzel a boxeremet is le tudja szedni rólam. Amíg megtette engedelmesen hagytam, majd lejjebb csúsztam, ajkaimmal kezdtem csókokat hinteni merevedő tagjára, végül makkját kezdtem el nyalogatni. Angyali nyögések sorozata hagyta el a száját, egyik kezével a hajamba túrt és belemarkolt. Istenem, de imádtam, mikor ezt csinálja. Végül a számba is vettem, Louis teste pedig megrándult. Fejét hátrahajtotta, ide-oda mozgatta, ahogyan én a fejemmel bólogattam rajta.

“Hazza, n...nhe…!” Nyüszített egy idő után, mikor már én is éreztem előnedvét a számban. Hihetetlen volt, hogy szinte már ennyitől majdnem eldurrant. Megmosolyogva hajoltam el tőle egy cuppanással, de ezúttal nem felfelé vettem az irányt, hogy újra felsőtestét hintsem csókokkal, esetleg duzzadt, imádnivaló ajkait, hanem kissé megemeltem lábait, hogy odaférjek bejáratához. Lou az egyik kezét szemei elé hajtotta, próbált csillapítani légzésén, bár értelmét ő sem és én sem sokat láttunk. Nyelvemmel kezdtem el nyalogatni, próbáltam minél jobb érzést biztosítani neki, amit valószínűleg el is értem, hiszen teste ezúttal az élvezettől remegett, akár egy kis kocsonya, ajkai közül egyre szebb nyögések préselődtek ki. Hirtelen ragadta meg az egyik kezemet és emelte fel magához, egy ujjamat a szájába véve kezdte el szopni azt. Meglepődtem a cselekedetén, de egy másodpercre sem hagytam abba, majd amikor úgy éreztem, hogy pontosan elég lesz az ujjam nyalogatásából húztam ki a szájából és vezettem óvatosan bejáratához, kezdtem el lassan testébe vezetni. Apró teste megfeszült, fájdalmasabb, de még mindig kéjes nyögés hagyta el ajkait. Ez vett rá arra, hogy ismételten hozzá hajoljak, lágy csókban forrjak össze vele, hogy addig is elvonjam a figyelmét, míg elsőnek mozgatni kezdtem benne. A tervem tökéletesen sikerült, egyáltalán nem figyelt oda semmire, csupán a csókra, néha a számba való kéjes nyögésekre. Nem telt bele sok idő, mire a második ujjamat is sikerült hozzácsúsztatnom az elsőhöz, néha forgattam őket, behajlítottam. Ám mikor kihúztam őket kezdtem el gondolkozni a csúnya tudaton, hogy ebbe pontosan úgy kezdtünk bele, hogy gumi sincs nálam. A szemeit lassan nyitotta ki résnyire, zihált, miközben az éjjeliszekrény felé mutatott.

“Hazza… a szekrényben…” Nyüszítette, én pedig már ennyitől is megértettem, hogy mit akart. A fiókot kihúzva találtam benne egy kis ezüst csomagolásba burkolt óvszert, a fogaimmal téptem le a csomagolás tetejét, felgörgettem a saját férfiasságomra, majd a tenyerembe köptem jobb híján, hogy sikosító helyett valamivel mégis csak egyszerűbbé tegyem a dolgokat. A nyálammal nedvesítettem be az óvszert, majd helyeztem óvatosan Lou bejáratához, csak arra várva, hogy ő készen áll-e már rá. Gyönyörű kék íriszeit újra szemhéjai mögé rejtette, aprót bólintott fejével, majd nyakam köré fonva kezeit húzott le egy csókra, míg lassan belevezettem a férfiasságom. Belenyögött a csókba, kissé fájdalmasan, mégis hihetetlenül jó esően. Vártam, hogy szokhassa még az érzést, addig csak ajkaimmal próbáltam elvonni róla a figyelmét, majd mikor már éreztem rajta, hogy sokkal jobb kezdtem el kissé mozogni benne elsőnek lassan, apró lökésekkel. Louis halkan nyögdécselt, ahogyan a csúcs felé haladt egyre hangosabban és hangosabban, hangja az egész szobát belepte. Aprócska kezeit a hajamba vezette, markolászni, húzogatni kezdte tincseimet, mely hatására amolyan mélyebb, rekedtebb nyögések, sóhajtások hagyták el az ajkaimat. Az idő elteltével egyre gyorsabban tudtam benne mozogni, egyre jobban elmerülni testében, ő pedig egyre jobban élvezte, teste is, hangja is jelezte, hogy egyre közelebb ér a csúcshoz. Egyik kezemet farkára simítottam, fejni kezdtem hasonló ütemben, mint ahogyan mozogtam benne. Fejét hátradöntötte, folyamatosan mélyebb-vékonyabb torokhangú nyögéseket hallatva, valamint a csúcs felé közeledve én is egyre gyakrabban nyögtem bele a kis játékunkba.

Hamarosan Louis teste ívbe feszült, apró teste és férfiassága megrázkódott, miközben a gyönyör kapuján átlépve élvezett a tenyerembe, egy pár lökés után pedig én is átléptem azt a csodálatos határt egy nagyobbacskát felnyögve. Miután kihúzódtam belőle testemmel szinte az övére borultam, de megtartottam magam, hisz nem akartam összenyomni. Mindketten leizzadtunk, szívünk versenyzett, lélegzésünk is nagyon nehezen állt vissza a rendes kerékvágásba. Mikor ez végre megtörtént húzott magához ismételten egy csókra, mit örömmel viszonoztam.

“Menjünk fürdeni…” Suttogta ajkaimra, mibe bólintva egyeztem bele. Együtt lopóztunk el a fürdőszobáig, együtt tusoltunk le, majd feküdtünk be már felöltözve az ágyába. A lehető legközelebb bújt hozzám, apró karjaival átölelt, enyémeket én is dereka köré fontam.

“Csak tudd Hazza, ez volt életem eddigi legjobb szeretkezése…” Kuncogta suttogva, mire belőlem is halk nevetést váltott ki, puszit adtam feje búbjára.

“Örülök, hogy így gondolod, Boo.” Tettem hozzá, ez után pedig jó éjszakát kívánva aludtunk el kettesben, összebújva az ágyán.

1. DÍJ

Nos, hol is kezdjem? Nagyon nagyon szépen köszönöm a díjat Lanának, megtisztelő érzés kapni egy ilyet c: Nos akkor, vágjunk is bele.

Szabályok:
1. Írj magadról 10 dolgot!
2. Válaszolj a 10 kérdésre!
3. Tegyél fel 10 kérdést!
4. Küld tovább 10 embernek!

1. Tíz dolog rólam:

1. Két testvérem van, egy bátyám és egy öcsém, de sajnos az utóbbit évente 1-2x ha látom boldog vagyok és képes vagyok sírni.

2. Egészen gimnáziumig ne kérdezzétek, hogy miért, de rettegtem a labdáktól testnevelés órán, ritkán még most is megijedek tőlük

3. Éppen ezen okból kifolyólag rémesen sportolok, viszont az egyetlen remek tudásom kosárlabdában a ziccer remekül megy

4. Az egyetlen dolog, amit nem szeretek magamban az, hogy a két lábam befelé áll, egyébként nagyjából meg vagyok elégedve magammal

5. Talán nem újdonság, de az írás a menedékem, ha szomorú vagyok, vagy mérges kiírom magamból (és általában a hangulatom befolyásolja azt, amit írok)

6. Cosplayer vagyok, ez a második hobbym (és talán nem tudjátok, hogy mi az, de azoknak akik valóban nem: Karaktereknek, filmszereplőknek, esetleg ritkábban élő embereknek a bőrébe bújunk. Megvarrjuk a ruhájukat, sminkelünk és parókát hordunk)

7. Az angol nyelv az életem szerelme, minden vágyam egy angol országban élni

8. Hihetetlen fáradékony vagyok, abba is elfáradok, ha csak ülök egy helyben és bámulom a monitort, gyakran ez is az oka, hogy nem sűrűn hozok részeket

9. Érdekes tény, hogy gyűjtöm a Milka táblacsoki papírjait

10. Teamániás vagyok, éjjel-nappal, télen-nyáron (meg persze tavasszal és ősszel is) teát iszok

2. A válaszaim tíz kérdésre:

1. Mi a legfontosabb számodra egy történetben, amit olvasol? 

- Sokszor csak az, hogy felkeltse az érdeklődésemet egy történet. Viszont ami a leggyakrabban ezt váltja ki belőlem a védelmező stílusban írott történet. Amikor gyakran a gyengébb fél több törődésre, vigyázásra, talán türelemre szorul
2. Egy történet meg tud téged hatni annyira, hogy a könnyeidet adod érte?

- Természetesen. Drága Lana és Loraa oneshotjai közül rengetegen kibuktak már a könnyeim, de többek között Dreamy Girl írása, fordítások, angol történetek miatt is. Túlságosan érzékeny vagyok.
3. Mivel töltöd a szabadidőd?

- Cosplay varrással, (ritkábban mostanság) fényképezéssel, írással, fordítással gyakran, oneshot olvasással, fanartolással, szerepjátékozással és fanart nézegetéssel, na meg youtube videók böngészésével. Sok dolgot szeretek csinálni egyszerre
4. Adni vagy kapni ?

- Adni, imádom megajándékozni a szeretteimet, legkedvesebb barátaimat, mosolyt csalni az arcukra, még ha csak egy aprósággal is
5. Ki a kedvenc shipped, és miért?

- Akkor nézzük azt a kisregényt.. Nem One Direction ship, de a Crown the Empire David x Andrew shipje. Nagyon kevés ember ismeri, annál is kevesebb ember szereti, de én például oda-meg vissza vagyok érte, szerintem tündériek együtt.

A második a Larry. Egyszerűen, mert túl szép, hogy igaz legyen (bár talán mégis az, ki tudja) tulajdonképpen Larry bennem sokáig csak a történetek szerint élt, amiket olvastam róluk, (Dark, Love and Pain, etc.) mára viszont hozzászoktam az eredeti jellemükhöz is, egyszerűen csak bájosak együtt.

A harmadik a Zouis, meg ne kérdezzétek, hogy miért, egyszerűen csak imádom. Zayn túl menő és sexy ahhoz, hogy igazi legyen, Louis pedig annyira aranyos és sokszor kis "védtelen" a számomra, hogy ez a párosítás tökéletes.

És amit még nem tudok kihagyni ebből a listából az a Nouis. Imádom Niall szőke fejét, valamint azt, hogy mindketten úgy pörögnek Louissal, mint a búgócsiga, de ha szükségük van egymásra, akkor komolyak és vigasztalóak is tudnak lenni. Megint csak imádnivaló.
6. Vannak olyan blogerrek, akikre példaképként nézel?

- Természetesen vannak. Itt van köztük a drága Lana, akitől kaptam a díjat. A történeteinek nagy része könnyeket csal a szemembe és nem csak a szomorúak, hanem a boldog, érzelmekkel teli történetek is. Szerintem minden érzelmet gyönyörűen kifejeznek, éppen ezért fel is nézek rá, imádtam vele együtt dolgozni is. Itt van köztük Dreamy Girl a csodás stílusa miatt, és amiatt, hogy folyamatosan lehet izgulni valami miatt a Love and Painben, sosem hagy egy perc nyugtot sem a gondolatainknak. (Vagy éppen leolvaszt minket a székről az aranyosságokkal vagy perverzkedésekkel) Aztán itt van még Becca, mert annyira gyönyörűen, hosszan tud írni, a történetei megbabonázóak. És nem utolsó sorban itt van Loraa is, aki szintén az írási stílusával örvendeztet meg minden egyes történetével, a csodálatos ötleteivel, amiket megír.
7. Miért kezdtél el pont meleg történetet írni?

- Valószínűleg köze lehet a múltamhoz, viszont ötletem sincs. Talán az okok közé tartozik egy nagyon régi barátnőm, aki körülbelül 3 évvel ezelőtt rászokatott a meleg párokra, hogy shipeljem a saját, kitalált férfi karaktereinket. Aztán szépen lassan ez átcsapott az élő emberekhez, de mivel mindig is imádtam írni, szerepjátékozni, ezért Juditnak köszönhetően blogolás lett belőle.
8. A szüleid vagy a barátaid tudják, hogy ilyen témakörben alkotsz?

- A barátaim mintegy 99.9999%-a tudja, hogy ebben a témában írok, a családomból pedig egy személy, ő is az unokatestvérem, aki szintén szereti a meleg párokról írt történeteket, rajzokat.
9. Sok blogot olvasol? Vagy inkább a könyveket szereted?

- Rengeteg blogot olvasok. Félbehagyottat, jelenleg is futót... Egyszerűen mindent, ami felkelti az érdeklődésemet, s ahogyan említettem, ezek általában a védelmező stílusú dolgok (Megmentés, védelmezés, Dark stílusban írott dolgok.)
10. Mi inspirál téged a legjobban?

- Az olvasóim. Mindenképpen azt kell, hogy mondjam: Az olvasóim. A kommentek mindig megtöltenek energiával, magabiztossággal, hogy igen, ezt folytatnom kell, hiszen van, akit érdekel, van, aki szereti.

3. A tíz kérdésem:

1. A szívednek, vagy az agyadnak engeded, hogy vezessen?

2. Van olyan fajta édesség, amit nem szeretsz? Esetleg mi a kedvenced?

3. Milyen blogtémák (történetek) keltik fel a figyelmedet legelsőnek?

4. Van szerencseszámod, esetleg tárgyad, napod?

5. Van hobbyd, esetleg szokásod, amit furcsának tartasz?

6. Ha élhetnél bárhol a világon (vagy akár fikcionális helyen) hol élnél?

7. Vannak bloggerek, esetleg könyvírók, akiket a példaképeidnek tartasz?

8. Van sportág/sportágak, amiket űzöl? Esetleg nem, de nagyon szereted?

9. Mit gondolsz, mi a legkényelmesebb módja az olvasásnak? Számítógépről, telefonról, esetleg könyvből? Miért?

10. Mit gondolsz, mi történne ha találkoznál a szívedhez legközelebb álló sztárral? És ki lenne az?

4. Az emberek, akiknek tovább szeretném küldeni:

1. Judit

2. Larry

3. Dreamy Girl

4. Becca

5. Loraa *-*

19. rész - Karácsony

Sziasztok sziasztok! :) Nos, én galád képes voltam elhúzni a részt karácsony utolsó napjáig, véletlenül sem 24.-én raktam ki, ahová egyébként a rész tartozott volna, hiszen aznap játszódik. Nos, így utólag születésnapozunk és karácsonyozunk a mi drága Tomlinson és Styles famíliánkkal és azért utólag is boldog karácsonyt kívánok. :)
Remélem, hogy tetszeni fog a rész! :)

Jó olvasást kívánok, puszi!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Amikor felébredtem azonnal magam mellett kezdtem el tapogatózni, de csak hűlt helyet találtam. Harry már nem volt ott, és valószínűleg már egy jó ideje. Kissé elszomorított a tudat, hogy csak úgy itt hagyott, de ezekből a gondolatokból gyorsan ki is rángatott az, hogy a húgaim szinte betörték az ajtómat és rohantak be az ágyra, vagy épp rám ugrálva.

“Lou! Lou!” Kiabálták, én pedig ugyan nevettem, de a fejemet is fogtam közben. Imádtam őket, de sajgott a fejem a hirtelen hangos ébresztőtől.“Boldog születésnapot Lou! Mikor jössz már le?! Annyira kíváncsi vagyok mit fogsz kapni!” Kiabált Daisy, míg lassan leemeltem magamról és felültem az ágyamon.
“Nocsak? A húgom talán kíváncsibb lenne rá, mint én?” Kérdeztem hangosan nevetve Daisy-ért és Phoebe-ért nyúlva kezdtem el őket csiklandozni. Miután a lányok éppen eléggé kinevették magukat néztem Lottie felé “Jó reggelt”-et kívánva nagy mosollyal az arcomon, majd a kezében tartott cseppségre tévedt a tekintetem. Arcomra még nagyobb mosoly csúszott, kissé oldalra döntöttem a fejemet, úgy nyújtottam ki a kezeimet, hogy megfoghassam a kicsit. Lottie készségesen nyújtotta át Dorist, kit óvatosan fogtam karjaim közé, majd egyikkel elengedve kezdtem el cirógatni apró, puha baba arcát.
“Jó reggelt, kislány.” Köszöntöttem őt is, végül arcomhoz emelve, hogy puszit nyomhassak apró nózijára. A halk babakacaj csengte be a szobát, mielőtt felálltam volna a kezemben a cseppséggel és indultam volna ki az ajtón a húgaim kíséretében. Szinte egy percig eszembe sem jutott, hogy odalent nem fogom Harryt köszönteni, talán csak Fizzyt, anyát, apát és Ernestet. Tulajdonképpen igazam is volt, a konyhába sétáltam, ahol anya már javában az ünnepi ebéden dolgozott. Amint Daisy és Phoebe berohantak a szobába anya a szokásos kedves mosolyával pillantott lányaira, majd lassan rám is.
“Jó reggelt.” Nyögtem mosolyogva, közelebb sétálva hozzá, hogy neki ne kelljen otthagynia az ételt, mégis szükségét éreztem, hogy minimum ma ne csak anya puszijait fogadjam el minden áldott nap és viszonozzam ritkábban, most én akartam azzal köszönteni reggel. Mást úgysem tudtam volna. Pont azt nem, akit annyira szerettem volna.
“Jó reggelt, Louis.” Köszöntött anya is a homlokomra puszilva, végül letette a fakanalat és elvette tőlem Dorist.
“Menj már Louis, öltözz fel! Nemsokára dél lesz, és szerintem nem akarsz Harry egész családja előtt pizsamában díszelegni.” Kuncogott Fizzy a pultnak dőlve, miután pedig leesett, hogy mit is mondott odakaptam a fejemet.
“Hogy Harry egész családja előtt? Mit aludtam át?” Kérdeztem nagyokat pislogva.
“Harry hazament az ajándékokért, és megkértem, hogy hívja át ebédre a nővérét és az édesanyját is.” Magyarázta el anya. “Na, sipirc fiam!” Tette hozzá nevetve, ami már belőlem is kuncogást csalt ki, és indultam el szinte kocogva a lépcső felé, hogy minél hamarabb magamra ölthessek valami normális ruházatot és még a hajammal is legyen időm csinálni valamit. Tényleg nem akartam úgy kinézni, mint egy konténer az út szélén. Hiszen Anne, de legalábbis Gemma még csak rémes állapotban látott. Kezdve a kórházi üggyel, ami talán az egyetlen alkalom, hogy láttam a testvérét. Még a gondolatra is megborzongtam, de hamar megráztam a fejem és összeszedve pár ruhát siettem a fürdőbe, hogy letusoljak.
A forró víz kellemesen esett a bőrömnek, felfrissített, elfeledtette velem a nem mához illő gondolataimat. Egy törölközőt csavartam a derekamra, majd álltam be a tükör elé, hogy kiigazítsam a még vizes tincseimet szememből. Megtörölközés után az első dolgom természetesen az alsóm felvétele volt, de rögtön a második a Harrytől kapott nyaklánc. A félbe törött szívre pillantva a tükörben húzódott mosoly az arcomra. Megfogtam a medált, a számhoz emelve nyomtam rá egy puszit, ahogyan eszembe jutott, ahogyan kettétörtük, és hogy mi történt utána. Nem sokáig maradhattam ennek a varázsában, előkaptam a hajszárítót, a hajzselét és a fésűt, hatalmasat sóhajtottam. Fogalmam sincs, hogy mikor foglalkoztam utoljára ennyit a hajammal. Ezzel is eltölthettem úgy 20 percet, mire úgy gondoltam, hogy végre jól néz ki, s befejezhettem a felöltözést a fekete, mintás pólómmal, egy fekete nadrággal és zakóval. Így nem fogom leégetni magamat Harry családja előtt. Vagy mégis? Túl csicsás lenne? Túl ünnepi? Vagy inkább tróger? Úgy néz ki a hajam, mint akinek a fejét megrágta a kutya. Te szent ég, így nem mehetek elé…! Csengő..
Azt a bizonyos hangot meghallva már tudtam, hogy nincs időm újrakezdeni mindent.
“Louis!” Hallottam egy perc múlva Fizzy hangját az ajtó előtt.
“Iiigen?” Kérdeztem kissé elhúzva a szó első tagját még mindig az alakomat szuggerálva a tükörben. Nem, ez nem így jó! De nincs több időm..!
“Kész vagy már? Gyere le!”
“Mindjárt megyek, egy perc!” Kiabáltam ki, majd már csak a lépteit hallottam egy gyors ‘Siess’ után. Még úgy két-háromszor néztem végig magamon, mire rászántam magamat, hogy elhagyjam a szobát. Lassú, megfontolt léptekkel totyogtam el a lépcsőig, kezdtem el rajta lefelé haladni éppen azzal a tipikus éréssel a gyomrodban, mintha valami Disney mese elbaszott hercegnője lennél, és nem akarnál találkozni a hercegeddel. És hogy miért? Mert félnél, hogy mit szól majd hozzád. Ekkor láttam meg őt Gemmával és Annevel az oldalán.
Haja tökéletes volt. Talán ennyire göndörnek és puhának kinézőnek még soha nem is láttam. Ruhája neki is hasonló volt, mint nekem. Ing, zakó, fekete nadrág. Istenem, nem én vagyok az egyetlen, aki azt gondolta, hogy ez az ünnepi viselet karácsonyra! Még csak az utolsó lépcsőfokokat szedtem, mikor maga mögé pillantott és nézett végig rajtam. Arcára kis késéssel érkezett meg az a hatalmas mosoly és ösztönösen mozdult felém. Kezét kinyújtotta felém, mit készségesen fogtam meg az utolsó 3-4 fokot véve. Az utolsóról már csak úgy leemelt, de nem is engedte meg, hogy a lábaim a földet érjék, megtartva húzott szorosan magához és csókolt meg gyengéden, mégis mohón. Most már tényleg úgy éreztem magam, mint valami Disney főszereplő, egyetlen mássággal az előzőhöz mérve: Tökéletesnek, véletlenül sem elbaszottnak. Legalábbis egy embernek: A hercegnek.

Harry Styles

Éppen Lottieval beszélgettem, mikor lépteket hallottam a lépcső felől. Azonnal tudtam, hogy kinek a léptei lehetnek, így ugyan végighallgattam húgát, viszont amint befejezte azonnal felé kaptam a tekintetemet. Louis. Ugyan kócosan is imádtam, de elrendezett haja még szebben keretezte angyali arcát, ugyan azon most mosolyt nem láttam, inkább egy kis mértékű félelmet. Talán a családomtól félt, talán az elvárásoktól. Tudnia kell, hogy itt nincsenek ilyen elvárások. nem is gondolkoztam, mielőtt a lépcső elé álltam, s ahogyan már annyi filmben láttam, felé nyújtottam a kezemet. Készségesen fogadta el, ám mielőtt lába a padlót érhette volna karoltam át a derekát és emeltem a karjaimba, hogy megcsókolhassam. Egyáltalán nem érdekelt, hogy melyikőnk ruháját gyűröm össze vele, vagy rontom el az egész munkánkat a kinézetünkkel. Az egyetlen, ami akkor fontos volt, az Louis volt. Az egész környezetünket kizártam.
“Boldog születésnapot, Boobear. Sajnálom, hogy egyedül hagytalak reggel, meglepetést akartam.” Biggyesztettem le az ajkaimat szemeibe nézve, továbbra sem leengedve viszont. Halkan kuncogva támaszkodott meg két apró kezével a vállaimon, s nyomta meg kissé ezzel jelezve, hogy engedjem a lábára állni. Miután ezt elérte apró puszit hintve ajkaimra rázta meg a fejét.
“Éppen elég nagy meglepetést okoztál vele.” Válaszolta apró tenyerét az enyémbe simítva. Azonnal fogtam rá kezére, majd néztem körbe a szobában. Anya már Jay-el ment a szobába, Gemma Fizzyvel és Lottieval beszélgetett mire mi végeztünk. Igazán jónak tűnt a hangulat, pedig alig lehet 10 perce, hogy ideértünk. Azt hiszem, hogy a családjaink közt már nem lesz viszály. Louis a játszószőnyeghez topogott és emelte fel róla egyetlen öccsét, míg én követve a legfiatalabb kishúgát vettem a karjaimba. Ernestnek azonnal bátyja tökéletesen beállított frizurája tetszett meg elsőnek, mit az ő sajnálatára azonnal el is kezdett piszkálni. Louis hisztizett, míg én csak nevettem azon, ahogyan Doris az ingem gallérjával, az arcommal vagy épp az orrommal játszott, egészen míg az ebédlőbe nem értünk és kellett letenni őket az etetőszékbe. Még megsimogattam, ‘csipkedtem’ óvatosan az arcát, hogy ne szomorkodjon, mielőtt helyet foglaltam volna a nagy megterített asztal mellett. Egyik oldalamon Louis, másikon Fizzy foglalt helyet, velem szemben pedig Gemma és anya. Ugyan a nővérem nem sokáig maradt meg az ülőhelyén, minden áron Jaynek szeretett volna segíteni az ebéd felszolgálásában, mit Lou édesanyja ‘Nem szükséges’ hegyei ellenére meg is tett. Az asztalon rengeteg étel volt, az ember azt hinné, hogy 12 embernek tökéletesen elég lesz, de igazság szerint még több is lett, mint amennyi kellett volna nekünk. Igazság szerint még egészen sok is maradt, viszont a 2 üveg pezsgő minden egyes kis cseppje elfogyott. A szülőknek még el sem sikerült pakolni a maradékot, a koszos tányérokat és poharakat, a kisebbek máris az ‘ajándékok’ után visítoztak. Mosolyt csalt az arcomra, ahogyan ennyire tudni akarták már, hogy mit hozott nekik az a régen várt ‘jézuska’. A kis Ernest és Doris még azt sem igazán tudta, hogy miről van szó, de őket is igazán felizgatta a nővéreik pezsgése. Jay csak nevetett és csitította még őket egy ideig, hogy az ajándékok még csak később érkeznek. Hiszen még a fa sincs feldíszítve! És igazság is lehetett benne, nem vettem észre karácsonyfát, mikor bejöttem.
“Akkor apa! Apa, hozd a díszeket! Itt az ideje díszíteni!” Sikoltozott Phoebe és Daisy szinte egyszerre, Dan pedig nevetve tette le, amiket épp a kezében tarott.
“Várjatok hercegnők, mindjárt jövök.” Mosolygott rájuk, s már indult is el, hogy behozza a fát a házba a díszekkel együtt. Louis is Jaynek, anyának és Gemmának segített a pakolással, míg én a két kislányt foglaltam le. Nos, Louis, Jay, anya és Gemma munkája is csak addig tartott, amíg Daisy és Phoebe el nem rángattak mindenkit a fához mondván: Ha mind dolgozunk rajta értékesebb és szebb lesz. Így kezdtük el mindannyian díszíteni a hatalmas karácsonyfát. Ernest és Doris a hatalmas dobozból szedegették elő a díszeket. Tetszett nekik, hogy olyan szép csillogó, néhányat a földhöz is csapkodtak, szerencsére nem eltörve vele. Mivel én és Louis tökéletes harmóniában összedolgozva díszítettük a fát minden 2. mondatunk egymást kérdezte, hogy szerinte azon az ágon jó lesz-e, vagy esetleg egy másikra kellene áttenni a kék, esetleg ezüst színű díszeket. Tíz kéz munkájával sem végeztünk eléggé hamar a fával, hiszen ahogyan említettem hatalmas volt, dísz pedig rengeteg. Az utolsó dolog, mi felkerült rá a csúcsdísz volt. Mindenki abban értett egyet, hogy azt Louis helyezze fel, ám alacsony volt hozzá, s már azonnal Dannek adta volna a nemes feladatot, viszont átkarolva a csípőjénél emeltem fel, hogy feltehesse a sötétkék, ezüst díszekkel dekorált díszt. Lottie mindeközben bedugta az égőket a konnektorba, ezzel az egész fát színes fényekkel beborítva.
“Gyerünk gyerekek, siessetek fel a szobába! Tudjátok, nem szereti, hogyha a gyerekek látják, ahogyan elhelyezi az ajándékaikat!”
“Igenis anya!” Kiabáltak egyszerre az ikrek, Lottie és Fizzy pedig felkapták Dorist és Ernestet, hogy felvigyék őket is az emeletre. Talán nem lett volna jó, ha majd’ egy évesen máris elrontják a képüket a híres ‘jézuskáról’ hiába nem is igazán tudták még, hogy mi az.
“Nocsak, valaki itt nem gondolja, hogy még a kisgyerek kategóriába tartozik?” Kezdett el Louis csipkelődni játékosan a karomba boxolva, én pedig felnevettem.
“Ha erről lenne szó még te is jönnél fel velem az emeletre. 18 éves vagy, de nem feltétlenül tartozol a felnőtt kategóriába édes.” Nyomtam egy puszit az arcára, mielőtt elindultam volna összeszedni anyával és Gemmával az ajándékokat amiket mi hoztunk. Jaynek, Dannek, Lounak és minden egyes testvérének, ugyanígy az ő szüleik is.
Ekkor Jay egy kis csengőt vett elő és megcsengette azt, mielőtt kiabálni kezdett volna.
“Gyerekek gyertek csak! Most már lehet ajándékot bontani!” Kiabált fel az emeletre, s 2 perc sem telt el, máris a 4 testvér egyszerre rohant le a lépcsőn a lehető leggyorsabb iramban, ketten a két picivel a kezükben óvatosabban, mint az ikrek. Daisy és Phoebe egyből a fa alá vetették magukat és kezdték el letépni a csomagolást a saját ajándékaikról, sikoltozva, kiabálva anyának, hogy miket kaptak. Lassan, mikor Louis és én is odajutottunk a fához leültünk elé és a nekünk szánt ajándékokat kezdtük el bontogatni. Én már tudtam, hogy Louistól egy pulóvert kaptam, a szüleimtől egy új órát, amit még a kávézóban eltörtem mikor Liammel veszekedtem. Tudtam, hogy Louis mennyire szereti az emlékeket, a kézzel foghatóakat főleg. Na meg a szép emlékeket. Egy hatalmas képkeretet vettem neki, melyben egyszerre 3 nagy méretű kép is elfért. Valami ilyen falra akasztható dolog volt, benne 3 képpel. A közös képeinkkel, a sorsdöntő napokról az életünkben. A napról, amikor együtt készítettük a projektet, a napról, amikor a kávézóba mentünk, és egyet gyorsan kinyomtattattam tegnapról is. A korcsolyázásról. Lou szemei az ajándékát fürkészve kissé könnybe lábadtak. Fogalmam sem volt, hogy ez most jó vagy rossz dolog, ezért azonnal ölelésbe húztam.
“Mi a baj, Lou? Nem tetszik?”
“Imádom.” Szipogta átölelve és a vállamba fúrta a fejét. “Szeretlek Hazza.” Motyogta, mielőtt egymás ajkaira hajolva köszöntük volna meg a karácsonyi ajándékainkat. Louis a saját családjától ruhákat kapott és egy új focilabdát. Mosollyal nyugtáztam, hogy mennyire szeret is focizni.
Ez után a napot együtt töltötte a két család. A kicsikkel játszottunk, különféle társasjátékokat próbáltuk ki, amiket kaptak, a két apróságot kényeztettük a saját zenélő játékocskáikkal, mindeközben forrócsokit kortyolgatva, Louis hatalmas tortájából falatozva vagy éppen más süteményekkel telepakolva a hasunkat.
Rengeteg idióta, kínos történet is elhangzott mind rólam, mind Louisról aznap, s akkor hiába tiltakoztunk annyira ellene, valójában egyikőnk sem bánta meg.
Mosmár imádtam, hogy Doncasterbe költöztünk Chesireből. Végre megtaláltam azt a helyet, ahová tartoztam. A Tomlinson család legidősebb gyermekéhez.

18. fejezet - "Családi" beszélgetés

Sziasztok! :) Nos, hogy őszinte legyek nem akartam ezt a részt karácsonyig elhúzni, de tekintve, hogy az előző résznek 23.-a estével lett vége nem tudtam máshogy folytatni. Szóval My Saving Grace - Egy kevéske karácsony előrehozás tulajdonképp semmi jelentőségteljes nincs benne, de mégis talán amolyan karácsonyi (elő karácsonyi) dolog lenne (az ünnepi részt viszont még hátrahagytam két nappal ez utánra, haha!). Úgy tervezem, hogy majd karácsonyra írok valami oneshot félét, hogy azért mégiscsak meglegyen az ünnepi hangulat is.
Én is készültem egy oneshottal a Larry Karácsony blogra, szerintem majd nézzetek be, sok csodálatos író, köztük példaképeim is valamint új írók is részt fognak venni benne :)

Jó olvasást kívánok, puszi!

Raven Agrippa

Harry Styles

December 24. reggelére virradt. Ma is korábban ébredtem fel, mint Louis. Imádtam nézni tündéri arcát, ahogyan aludt, szemeim csak egy pillanatra tértek át az órára. Még csupán 8:49-et mutatott az óra. Igazán korán volt, nem is csodálkoztam, hogy a mellettem fekvő tündér még javában durmolt. A gondolataim lassan elkezdték elvenni az agyam fölött az irányítást. Liamen járt az eszem. Azon, hogy vajon aznap után mi történt vele. Igaz, ez még csak a második nélküle eltöltött napom lesz, de máris aggódtam a dolgok miatt. Semmit sem hallottunk róla, és ez nem jelenthet túl jót. Egyáltalán, hogy tudott bántani egy ilyen angyali teremtést, mint ő itt? A szemei, a mosolya és a testfelépítése, mind mind egyenként loptak el egy darabot az ember szívéből. És Louis azt mondta, hogy amikor együtt voltak a kapcsolatuk elején, még kedves volt vele, mindig megadta neki, amit szeretett volna. Igazán kíváncsi lettem volna, hogy azóta mi változott meg, de ezt sem fogom már megtudni. Nem éppen jól indult a kapcsolatom Liam Paynel és nem is sokat javítottak rajta a pár nappal ezelőtti események. Végül úgy döntöttem, hogy elhagyom a szobát. Hagyni akartam még aludni Lout, de borzasztó szomjas voltam. Lassan és óvatosan hámoztam le magamról apró kezeit. Mocorogni kezdett, de egy apró nyüszítés után a párnájába nyomta a fejét és aludt tovább. Apró mosoly kúszott ajkaimra, amikor felkeltem az ágyról és a lépcső felé kezdtem el vánszorogni. Lassan, óvatosan és a lehető leghalkabban vettem a fokokat egymás után, míg a nappaliba nem értem. A ház még csendes volt, fogadni mertem volna, hogy a testvérei még nem ébredtek fel. Hosszú léptekkel vettem az irányt a konyha felé, közben futólagosan egy, a nappaliban álló vitrin üvegébe néztem, mely egészen szépen tükrözte reggeli ábrázatomat. Út közben kissé igazítgattam a hajamon, míg el nem értem a célpontomat. Nos, ott már Louis édesanyjával és.. nevelőapjával találkoztam.

“Jó reggelt.” Köszöntem halkan. Hogy őszintén megmondjam, egy kicsit zavarba jöttem attól, hogy találkoztam velük. Ilyen korán reggel akár egyedül is mászkálhattam volna a házban, Louis nélkül. Néhány szülő még talán rosszra is gondolna.
“Jó reggelt, Harry. Jól aludtál? Kérsz tükörtojást? Esetleg kávét? Narancslé?” Mosolygott rám Jay, én pedig örömmel könyveltem el magamban,hogy az anyukája rémségesen kedves. Talán ha akarna sem tudna rólam rosszat gondolni.
“Köszönöm szépen, remekül. Oh, talán egy kevés tojást és narancslét kérnék, ha lehet.” Bólintottam rá egy őszinte mosolyt húzva ajkaimra. Szerettem ezt a családot. Louis anyukája a még a pulton álló ételhez, frissen facsart narancsléhez lépkedett és vett elő poharakat, majd tányérokat, megterítette az asztalt, amihez le is ültünk. Igazából furcsa volt. Nagyon furcsa, hiszen én mindig csak anyával, maximum még Gemmával reggeliztem, most viszont Louis Tomlinson szüleivel ülök le hármasban egy reggelire. Lassan, zavartan foglaltam helyet az asztalnál és kezdtem hozzá az evéshez, amikor ők is.
“Mikor értetek haza tegnap? Jól éreztétek magatokat?” Kérdezte az étkezés közben ezúttal az apja.
“Uh, talán fél 11 környékén.” Válaszoltam őszintén. “Elmentünk a karácsonyi vásárba, aztán korcsolyázni és vacsorázni. Én legalábbis nagyon jól éreztem magamat.” Húztam újra mosolyra a számat, a poharat felemelve ittam belőle egy keveset. Nos, Jay igazán egy konyhatündér volt. Remekül megállta a helyét a konyhában, bár talán ennyi gyermekkel kellett is.
“Louis is biztos vagyok benne, hogy jól érezte magát. Talán szeretett volna már korizni, de mivel soha nem tudott, nem hinném, hogy megkérte rá Liamet, vagy akárkit, hogy vigye el.” Kuncogott fel az anyukája, mikor felállt az asztaltól és elkezdte összeszedni a koszos tányérokat, poharakat.
“Köszönöm szépen a reggelit.” Álltam fel én is gyorsan, kezdtem el összeszedni én is a használt dolgokat. “Segíthetek valamiben?”
“Hagyd csak Harry, majd én elintézem.” Mosolygott vissza rám Jay, s folytatta is a dolgát, én pedig bólintottam. Egy kisebb, rövidebb csend ülepedett a szobára, amikor már éppen azon törtem a fejemet, hogy talán vissza kellene mennem Louishoz. Ekkor törte meg mégis a csendet egy női hang.
"És mondd csak Harry.. Te mióta tudtál Liam és Louis elég… Rémes kapcsolatáról? Még csak most érkeztél a városba, nem igaz?”
“Tulajdonképpen.. Igen. Már az első iskolai napomon szembesülnöm kellett a tényekkel. Igazság szerint csak beszélgetni akartam Louisval, aki elég visszahúzódó volt, aztán el is akart küldeni, mielőtt még Liam meglátott volna. El is mentem, de csak elbújtam, hogy láthassam, mi történik, amikor elsőnek megverte a szemem láttára. Próbáltam segítséget nyújtani Louisnak, de akkor még ő is elég ellenségesen fogadta. Szerencsére ez mára már megváltozott.” Idéztem fel az emlékeimet, majd mosolyodtam el halványan a mondat végére.
“Esetleg nem baj, ha megkérdezem, hogy.. Amíg a kórházban voltál Harry, mindenre emlékeztél, vagy valóban elveszítetted az emlékeidet arról, hogy mi történt és ki tette?” Kaptam a következő kérdést az apja felől. Egy percre elgondolkoztam, de mivel már a rendőrség is tudta, Louis is tudta nem akartam pont a szüleit kihagyni belőle.
“Mindenre emlékeztem. Most is emlékszem. A pár nappal ezelőtti kihallgatáson elmondtam mindent a rendőröknek.”
“Fel tudnád nekem idézni, hogy mi történt aznap?” Kérdezte Jay kissé talán félve, de bólintottam.
“Igazából Louval dolgoztam a történelem projekt utolsó simításain, amikor dörömbölést hallottam. Ő nyitotta ki az ajtót, de furcsa hangokat hallottam, meg amúgy is, mégis az én házamba jöttek, meg kellett néznem ki az. Akkor szembesültem azzal, hogy Liam a falhoz szorítja Louist. Mást sem láttam rajta, mint a tiszta rettegést, de teljesen megértettem. Akkor még nem terveztem semmi rosszat, csak el akartam simítani a helyzetet, viszont ő nem egészen így gondolta, és hát.. Megtörtént, ami megtörtént. Viszont, ha Louis akkor nem szedte volna össze magát annyira, hogy megállítsa, most nem lennék itt.”
“És ezt miért nem akartad elmondani elsőnek a rendőröknek? Hamarabb elérhettük volna vele, hogy folytassa a fiunk bántalmazását.” Kérdezett újra Dan, én pedig nagyot nyeltem.
“Amikor azt mondtam Lounak, hogy nem emlékszem semmire hihetetlen megkönnyebbülést láttam az arcán. Nem akartam veszélybe sodorni őt, bármelyikőnk családját vagy a barátainkat azzal, hogy kitálalok mindent, már akkor.” Vallottam be őszintén, a szülei pedig bólintottak. Tehát megértették az álláspontomat.
“Hallottatok már valamit azóta Liamről?” Tett fej újabb kérdést Dan, mire megráztam a fejemet.
“Igazság szerint éppen ezen gondolkoztam, mielőtt lejöttem volna.”
“A rendőrség még végez tárgyalásokat, de egyenlőre őrizetbe vették. A vádakat igaznak találták, ő pedig nem is igazán sokat tagadott közülük, amit kissé furcsának is találtam.”
“Nem tagadta a vádakat?” Pislogtam én is hatalmasakat. Ez most olyan volt, mintha beletörődött volna abba, hogy börtönbe fog kerülni, vagy valami hasonló. Nem hittem a fülemnek.
"Igen, valami olyasmi. Ne aggódj, mi sem értettük, hogy mit akart ezzel elérni, de nem lesz többé semmi gond. Nem fogja bántani sem Louist, sem téged, vagy akárkit.” Küldött felém egy biztató mosolyt az apja, én pedig egy hasonló mosollyal bólintottam rá. “Nos, én megyek és felébresztem a lányokat. Te menj csak vissza Louishoz, vagy kitudja.”
“Éppen ezt szerettem volna mondani. Megmondanák Louisnak, ha felébred, hogy hazaugrottam egy pár cuccért, de majd visszajövök? Igazából az ajándékait tegnap anyának adtam oda, hogy Lou ne kíváncsiskodjon, de ideje lenne elkérnem.” Mosolyogtam rájuk, ők pedig bólintottak.
“Persze Harry. Várunk vissza ebédre, és anyukádat is, vagy ha már hazaérkezett a nővéredet is. Vigyázz magadra.” Köszönt el Jay, én pedig hatalmas mosollyal az arcomon bólintottam. Annyira kedves családja van… Tudtam, hogy anya azt mondta, hogy Gemma már ma reggel hazajön az egyetemről, így őt is megkérhettem rá, hogy jöjjön el ma. Úgyis meg kellett volna ismernie Louist közelebbről, nem csak a kórházban aznap. Biztos voltam benne, hogy ezt a napot semmi nem tudja elrontani.
A szobába siettem, felkapkodtam magamra a ruháimat, a fürdőben rendbe hoztam magamat egy kissé, majd még egyszer a szobába mentem. Louis még mindig édesen aludt az ágyban, a takarót az orráig felhúzta, bár a párnába már annyira nem volt eltemetve gyönyörű arca. Mosoly kúszott az ajkaimra, ahogyan a matracra térdeltem mellette, apró csókot adva a homlokára.
“Nemsokára visszajövök. Aludj jól, Boo.” Suttogtam, mire ő ismét nyüszített. Lassan és óvatosan álltam fel mellőle és sétáltam ki, még nem akartam, hogy felébredjen. Aludjon nyugodtan, ha fáradt, legalább addig, amíg testvérei ki nem ugrasztják a hangos születésnapi- és karácsonyi jókívánságaikkal. Halkan csuktam be magam mögött az ajtót, s ezúttal már siettem le a lépcsőkön, kaptam magamra gyorsan a sálamat, a kabátomat és a csizmámat utoljára egy sapkát is a fejemre húzva, csak az nem tűnt fel, hogy éppen a Louét, és nem a sajátomat. Jay még utoljára az ajtóban is elköszönt tőlem, én pedig megígértem neki, hogy igyekezni fogok vissza, ebédre egészen biztosan, és a családomat is meggyőzöm, hogy jöjjenek velem. Ezekkel a szavakkal hagytam el a Tomlinson házat, és kezdtem el gyors léptekkel taposni a havat a cipőm alatt. Minél hamarabb haza szerettem volna érni, az után pedig vissza, hogy a lehető legszorosabban magamhoz ölelhessem azt a személyt, aki elrabolta a szívemet.

17. rész - December 23.-a

Sziasztok sziasztok! :) Raven Agrippa ismételten jelentkezik és boldogan jelentem, hogy visszatért az életerőm meg micsodám az íráshoz, wee! Szóval ha ez így is fog maradni és nem csak ma volt ilyen remek kedvem mostantól remélem, hogy még több részt fogok nektek tudni hozni, a többi blogomba is :) Remélem, hogy tetszeni fog nektek ez a rész, puszilok mindenkit és köszönöm, hogy itt vagytok nekem kitartóan annak ellenére meddig szenvedek 1-1 résszel, imádlak titeket! ♥

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Amikor megérkeztünk a pályára még minden olyan egyszerűnek tűnt. Az emberek boldogan siklottak a jégen. Természetesen hatalmas bukdácsolások is voltak, én pedig már akkor tudtam: Na az ott, az a kis szőke copfos lány aki elesett én leszek. Tátott szájjal bámultam őket, mindenkit, aki csak egy kicsit is jobban érthetett hozzá mint én. Egyszer voltam a családommal korcsolyázni, de akkor is még nagyon kicsi voltam és folyton elestem. A következő dolog amit észleltem már Harry hatalmas, meleg keze volt a csuklómra fonódva.
„Harry, én nem hiszem, hogy.." Kezdtem el a mentegetőzést, de természetesen semmire sem mentem vele.
„Ugyan már Lou, jó móka lesz!" Húzott a kezemnél fogva, muszáj volt beadnom a derekamat. Egy megadó sóhajt hallattam, miközben Hazza köszönt a férfinek a korcsolyák tárolója előtt. A férfi számomra ehhez-jogosítványt-kellene-tennem-mert-jármű részleghez érve a göndörkém elsőnek rám nézett, majd vissza a korcsolyákra és ismét rám.
„Hányas lábad is van, Lou?" Kérdezte meg, de természetesen mielőtt még válaszolhattam volna vette le a polcról a fehér jégkorcsolyát és adta azt a kezembe, rögtön ez után a saját kezébe vett egy fekete darabot, indult meg a pálya széle felé továbbra is fogva az egyik kezemet.
„Nyugodj meg, nem lesz bajod egy kis korizásból. Vigyázok rád." Jegyezte meg kuncogva, gondolom látta azt a csodálatosan kétségbeesett arckifejezést megjelenni rajtam minden egyes lépéssel, amivel közelebb kerültünk a végzetemhez. A bongyorimnak úgy 2 percig tartott felvenni mindkét lábbelit egyszerre. Ellenben én? Természetesen bénáztam, válaszul erre egy szelíd kuncogást kaptam. Hazza gyorsan hajolt le elém és kezdte el úgy tűnt teljesen szakszerűen bekötni a fűzőt. Amint végzett és erősen meghúzta mindkét felét a fűzőknek felnézett rám, ahogyan még térdelt előlem, ajkain mosoly ékeskedett. Az a gyönyörű mosolya, amely elrabolta a szívemet. Mire észbe kaptam már teljesen megbabonázott, s csak bámultam rá, akár egy szerelmes tini lány. Végül is, a szerelmes része még igaz is volt. Hazza felkuncogva fogta meg a kezemet, simogatta meg, majd állított fel lassan. Nos ez volt az a rész, amikor már magamhoz tértem, hiszen nemes egyszerűséggel borultam előre a bizonytalan lábaimon.
„Én, izé..” Kezdtem azonnal, a göndöröm meg ismételten csak nevetett.
„Semmi baj, megoldjuk. Segítek.” Nyugtatott ismételten, miközben a pálya felé kezdett el topogni. Nos, mit ne mondjak, próbáltam ismételni mozgássorozatát, mielőtt a jégre értünk volna. Párszor még bukdácsoltam, de ez nagyon könnyűnek bizonyult. Harry ekkor lépett rá a jégre. Olyan egyszerűen siklott el rajta, hogy egyből megjött a bátorságom. Annyira könnyen ment neki, abban a tudatban kezdtem el élni, hogy ez tényleg ilyen könnyű.
Magabiztosan léptem rá a jégre, s csúsztattam előre a lábamat, de a jelek szerint valamit nagyon rosszul csináltam. Akkorát estem, mint talán utoljára akkor, mint mikor biciklizni tanultam. Fájdalmasan felnyögve érkeztem a hátamra, ez után felülve kezdtem el dörzsölni sajgó testrészemet. Természetesen a kis védangyalom azonnal térdelt le mellém és kezdett el kérdezősködni: Hogy vagy, minden rendben, nagyon fáj? A fejemet rázva adtam a tudtára, hogy teljesen rendben vagyok, még egy kicsit sajog ugyan, de minden rendben. Kis boldogsággal az arcán nyugtázta, gondolom hihető választ adtam. Óvatosan és lassan felállt, majd lehajolva megfogta mindkét kezemet.
„Gyere, akkor most segítek felállni, és majd együtt megcsináljuk, rendben?” Tette fel újabb kérdését izgatottan. Nem tudtam neki nemet mondani. Annyira aranyos volt, ahogyan ennyire felpörgött már csak attól is, hogy korcsolyázunk. Együtt.
„Mikor koriztál utoljára?” Tettem fel ezúttal én a sajátomat, ő pedig elgondolkozott.
„Nos, talán tavaly. Még a szülővárosomban. De ha ez érdekel, akkor elég sokat korcsolyáztam régebben, ezért megy.” És megértette mire gondoltam. Talán erre mondják, hogy a szerelmesek fél mondatokból is megértik egymást? Mert akkor talán ez lehet az az igazi szerelem, amire én mindig is vágytam.

Már egészen biztos voltam benne, hogy Harry Styles el fogja velem feledtetni Liamet.

********************

Jó pár, mondhatni rengeteg esésen túlestem addigra, mire Hazzának végre sikerült megtanítania legalább az alapokat, hogy ne essek el minden egyes lábmozdulatommal. A kezemet egy másodpercre sem engedte el, hatalmas, meleg tenyere kellemesen tartotta az enyémet, mely ráadásul apró és hideg volt. Tél révén elég hamar sötétedett mostanság, az embereket viszont nem túlzottan érdekelte. Már régen este volt, amikor még a korcsolyapálya is tele volt emberekkel, boldog párokkal, szülőkkel, gyermekekkel. Nem igazán lehetett embert egyedül látni, a legkevésbé romantikus dolgok ezen a helyen inkább a baráti társaságok voltak. A sötét és a még hidegebb időjárás közeledtével a pálya szerencsére hihetetlenül felszerelt volt. Nem csak a holdfényen kívüli világot biztosította számunkra hatalmas lámpákkal, de még mesés hangulatvilágítás is volt felszerelve. Mindenfelé apró fehér és színes pontok voltak, kis égősorok. A kisebb gyerekeket már hazavitték, néhánynak viszont mégis sikerült rávenni anyát-apát, hogy még maradjanak egy kicsit. Ők mind, mind boldogan énekeltek, a 18. életévemet meghazudtoló módon korcsolyáztak sokkal jobban, mint én, sebességükkel és ügyességükkel szinte elsodortak. Hazzával mindössze néhány csókot váltottam egész idő alatt, egyébként mással sem töltöttük az időt, csak bolondságokról beszélgettünk és nevettünk. De ez pontosan így volt rendjén. Sosem töltöttem még ennyire jól a születésnapom előtti napot, mint ma. Semmi miatt nem kellett aggódnom, semmitől nem kellett félnem. És hogy miért nem?

Mert egy magabiztos és erős fiú tartotta meleg kezei közt enyémet, s éreztem: Az ő szíve csak értem dobban, az enyém pedig nem tudna ellentmondani ennek a tökéletességnek.

*******************

Késő este értünk haza, bár véleményem szerint anyáék teljesen tisztában voltak vele, hogy nem fognak már látni minket vacsorakor sem. Harryvel még mielőtt hazamentünk volna betértünk egy közeli kisebb étterem szerűségbe, hogy mégiscsak szerezzünk valamit az üres hasunkba, nem akartunk otthon felébreszteni a húgaimat és a szüleimet azzal, hogy amint beesünk a házba feltépjük a hűtőt. De ez pontosan így volt hangulatos. A fahéjas, tejszínhabos, kis narancskarikával megtoldott forrócsoki teljesen megadta az ünnep hangulatát. Pontosan azt a hangulatot, amit a szerelmesek éreznek ünnepekkor, azt, amit a nagyon összetartó emberek, családok éreznek ünnepekkor. A házunkban síri csendben lopakodtunk fel a lépcsőfokokon az emeletre, s tusoltunk le egyesével. Tulajdonképpen nem lett volna ellenemre, ha együtt kell vele fürödnöm, de talán érezte még rajtam azt a bizonytalanságot, amit még mindig nem tudtam elhagyni. Tulajdonképpen hálás is lehettem volna neki ezért. A hangulat még meghittebb volt köztünk, mint előző este. Az ágyban összebújva beszélgettünk nonszensz dolgokról, apró csókokat váltva néha, mígnem egymás karjaiban aludtunk el. Az emberek azt mondják, hogy mindenkinek a 18. születésnapja a legkülönlegesebb. Nos, mától úgy érzem, hogy egyet fogok tudni érteni, hiszen:

Végre el tudtam mondani magamról: Boldog vagyok.

Ez a december 23.-a örökké fog élni az emlékezetemben.